aug
01
2010

Rövid hírek

A Betsson megvette a Betfriendset

A Betsson megvásárolta a Betfriendset. A cég ezzel szeretné fellendíteni a pókeres...
+ Tovább

További cikkek
3 magyar jutott a legjobb 666 közé PDF Nyomtat Email
Írta: Administrator   
2008 július 11., péntek 08:00

A World Series of Poker Main Eventen, amit sokan a verseny monumentális mérete miatt Póker Világbajnokságnak is szoktak hívni, 3 magyar is bejutott a legjobb 666 közé. A 10 ezer dollár nevezésű díjú versenyen 6844-en indultak és az első 666 helyet díjazzák. Már a 666. hely is valamivel több mint 21 ezer dollárt ér, ami több mint 3 millió forint.

Tegnap már hírt adtunk róla, hogy 5 magyar játékos futott neki a 3. napnak, Kwaysser Valdemár Ákos 146800 zsetonnal kezdte a napot, Andrejkovics Milán 116000-rel, Vitézy Péter 73200-zal, Traply Péter 54600-zal, Rácz Csaba pedig 37200-zal. A harmadik nap elején Vitézy Péter egy rosszul időzített blöffel kiesett, ezzel elvesztettük a Deluxe Poker munkatársát, aki most élő közvetítést készít a helyszínen. Rácz Csaba szintén a nap elején esett ki, az ász király nem tudott javulni a kézbe kapott dáma pár ellen és ezzel Ő is búcsúzott a versenytől.

Három magyar maradt játékban, amikor a verseny elért az egyik kritikus részéhez: a buborékhoz. A pókerversenyeknél azt a részt nevezzik buboréknak, ahol már nagyon közel van a fizetős hely, de aki akkor esik ki a játékból, nem nyer semmit. Általában 5-10 emberrel az első pénzes helyezés előtt bevezetik a szinkron osztást, ez azt jelenti, hogy addig nem kezdhetnek új kört leosztani az osztók, amíg minden asztalon be nem fejeződött az aktuális parti; ezzel a szándékos időhúzást teszik feleslegessé. A World Series of Poker Main Eventen 70 asztalon folyt a szinkron osztás. Andrejkovics Milán "Mili", Kwaysser Valdemár Ákos "Luigi", Traply Péter "Bélabácsi" pedig jól vették az akadályt és kihasználva a játékosok félelmét a kieséstől, könnyen tudták gyarapítani zsetonjaik számát.

Most, hogy már minden játékos biztosan fizetős helyen van felszabadultabban tudnak játszani.

Az aktuális zsetonállás:
Traply Péter "Bélabácsi": 600.000 , Kwaysser Valdemár Ákos "Luigi": 107.000 , Andrejkovics Milán "Mili": 60.000

 

Ha kedvet kaptál a pókerhez, most akciósan vásárolhatsz zsetonkészletet a www.zseton.info webáruházban.

 

LAST_UPDATED2
 

Szólj hozzá!

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:

Kapcsolódó hírek

Bulvár

OJ Sámson diáklányok nyomában!

2009 augusztus 10., hétfő

OJ Sámson meglátogatta a Campus fesztivál pókersátrát és jól helyben hagyta a lányokat.   Videó a tovább után.

További cikkek

Játékosok

Brandon Cantu is az UltimateBet játékosa lett

2009 június 19., péntek

Az UltimateBet online pókeroldalhoz szerződött a WSOP karkötős Brandon Cantu. Az amerikai játékosokat is beengedő oldalon a pókeres 'brandon_cantu' néven játszik.Cantu 2006-ban tört be az...
+ Tovább

További cikkek
 

Törvények

Újabb tiltakozó szólalt fel az online szerencsejáték legalizálása ellen

2009 június 18., csütörtök

A BetAgainstMe.com online fantázia sportfogadóoldal tulajdonosa és létrehozója szerint nem lenne helyes, ha az Egyesült Államokban legalizálnák az internetes szerencsejátékokat. Joseph...
+ Tovább

További cikkek

Gazdaság

A Party Gaming vette meg a WPT-t

2009 szeptember 01., kedd

World Poker Tour Enterprisesért (WPTE) folytatott licitálás győztese a Peerless Media Limited lett, a Party Gaming egyik leányvállalata. A cég $12,3 millióért és a jövőbeni...
+ Tovább

További cikkek

A póker világa

A póker szellemi sport

2010 május 05., szerda

Pontosan egy évvel megalapítása után a Nemzetközi Pókerszövetség (International Federation of Poker – IFP) elérte egyik legfontosabb célját. A pókert elismerték, mint...
+ Tovább

További cikkek