nov
21
2008
€150k Freeroll Series
Ryan Hughes második karkötője PDF Nyomtat Email
Írta: vbalazs   
2008 június 29., vasárnap 17:53

Ryan Hughes, a 26 éves profi pókerjátékos nyerte a WSOP #47 versenyét, az $1500-os Seven Card Stud Hi-Lo bajnokságot.
Tavaly ezt a verseny az a Tom Schneider nyerte, akinek akkor az már nem csak hogy a második karkötője volt, amit a 2007-es WSOP-n nyert, de a sorozat végére a WSOP Év Játékosa díját is megkapta. Schneider akkor egy 667 fős mezőnyt megverve szerezte meg az első helyet, míg az idei létszám ezt valamivel alulmúlta. 544-en nevezetek be a versenyre, az első helyet pedig Ryan Hughes szerezte meg, aki már a tavalyi WSOP-n is nyert egy karkötőt, szintén Seven Card Stud Hi-Lo versenyen.

A röviden Stud/8 nevű játék a Seven Card Stud szabályainak megfelelően zajlik, ám a végső kasszát két részre osztják, melynek egyik felét a legerősebb pókerkéz, a másikat a leggyengébb viszi. A Low kéz létrehozásakor az ász a legkisebb lap, a „nut” kéz pedig az A2345 „wheel”.

A versenyre a számos amatőr játékos mellett jó néhány profi is benevezett, még akkor is, ha közülük a legtöbben az $50 000-os H.O.R.S.E. verseny második napjára készültek.
Az 540 induló közül az első nap végére 9 óra játék után már csak 117-en voltak. A második napon körülbelül négy óra játék kellett a játékosoknak, hogy elérjék a fizetős helyeket, a buborékon ezúttal az idei WSOP-n az első karkötőjét begyűjtő David Singer esett ki.

A már biztosan „pénzbe ért” játékosok között ott volt Men „The Master” Nguyen, akinek ez volt a 61. fizetős helye a WSOP történetében, mellyel az örökranglista második helyén áll, közvetlenül amögött a Phil Hellmuth mögött, aki a versenyen szintén pénzbe ért, a 66. alkalommal!

A szervezők a második napot végül 13 hosszú óra után zárták le, ám ekkor még 13-an voltak versenyben. Ők másnap ismét asztalhoz ültek, és nagyjából 45 perc játék után James Richburg kilencedik helyen történő kiesésével már ki is alakult a nyolcfős Final Table, melyre az alábbi zsetonmennyiséggel jutottak be a játékosok:

1. Ryan Hughes - $400 000
2. Jonas Klausen - $338 000
3. Ron Long - $224 000
4. Alessio Isaia - $220 000
5. Joshua Feldman - $200 000
6. Tim D'Alessandro - $140 000
7. David Sklanksky - $66 000
8. Thomas Hunt III - $31 000

Az utolsó asztal első áldozata David Sklansky volt, aki idén már másodjára volt ott egy WSOP Final Table-ön. Skalnsky végül két másik játékossal együtt játszotta az utolsó leosztását, ahol Tim D'Alessandro három ásszal a pot High, míg Ryan Hughes 75432-vel a Low részét vitte el.

Nem sokkal később Joshua Feldman búcsúzott, aki hiába indult (J9) J9 lapokkal, ellenfele, Jonas Klausen split ászai az utolsó utcára két erősebb párrá fejlődtek.

A következő áldozat Tim D'Alessandro volt, akinek rolled-up királyait húzta túl Thomas Hunt ász fullja, majd Jonas Klausen nem tudta egyik húzólapját sem kiegészíteni Ron Long ellen.

A negyedik helyen Alessio Isaia (AA) T6692 lapokkal vérzett el Hughes (45) 2KK3K keze ellen, majd Thomas Hunt kiesésével már a Heads Up szakasz következhetett, melynek Hughes óriási előnnyel vágott neki.
Ezt az előnyt a fiatal játékos végül győzelemre is tudta váltani, nagyjából hat óra játék után egy (77) 3K437 lappal ejtette ki Ron Longot, akinél (JJ) K763Q volt.

Ryan Hughes ezzel a győzelemmel élete második WSOP-karkötőjét gyűjtötte be, melyek közül mindkettőt Seven Card Stud Hi-Lo versenyen szerezte. A győzelem mellé természetesen pénznyeremény is járt, Hughes 183 ezer dollárral lett gazdagabb.

Végeredmény:

1. Ryan Hughes - $183 368
2. Ron Long - $113 240
3. Thomas Hunt - $68 686
4. Alessio Isaia - $50 122
5. Jonas Klausen - $39 355
6. Joshua Feldman - $30 444
7. Tim D'Alessandro - $23 019
8. David Sklansky - $19 306

 

Szólj hozzá!

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:
Banner

Kapcsolódó hírek


Hungarian forint HUF         
US dollar USD         
Pound sterling. Scotland and Ireland issues own, diffrent, banknotes. GBP         
European euro. Used by 15 memberstates and 6 contries or areas outside the European union. EUR         
EPT Budapest videók a www.pokertv.hu-n.

Bulvár

Phil Hellmuth hasonmásverseny a WSOP-n

2008 szeptember 25., csütörtök

A világ úgy látszik annyira imádja Phil Hellmuth-t, hogy egy nem is elég belőle. Az UltimateBet ugyanis bejelentette, hogy a londoni World Series of Poker Europe előtt egy Phil Hellmuth...

További cikkek

Játékosok

A FullTiltPoker egy vak játékost szponzorál

2008 október 02., csütörtök

A FullTiltPoker.com online pókerterem ezentúl Hal Lubarskyt is szponzorálja, így a vak amerikai több nagy versenyen indulhat, mint korábban.A FullTiltPoker.com profijainak névsora igen...
+ Tovább

További cikkek
 

Törvények

Újabb halasztás a Kentucky szerencsejáték ügyben

2008 október 09., csütörtök

A keddi meghallgatás után Thomas Wingate bíró október 15.-re halasztotta a döntést a Kentucky állam igazságügy minisztere által kezdeményezett perben, aminek a tétje 141 online...
+ Tovább

További cikkek

Gazdaság

Egyesülhet a PartyGaming és a CryptoLogic

2008 október 22., szerda

A CryptoLogic szerencsejáték-szoftver fejllesztő vállalat nemrég bejelentette, hogy egy másik nagy online pókerhálózattal folytat tárgyalásokat, és a Financial Times mai híre...
+ Tovább

További cikkek

A póker világa

Képlet bizonyítja, hogy a póker nem szerencsejáték

2008 október 08., szerda

Szeptember végén egy holland statisztikaprofesszor, Ben van der Genugten, egy beadványban kérdőjelezte meg a holland Legfelsőbb Bíróság döntését, miszerint a póker...
+ Tovább

További cikkek