|
A WSOP #44 versenyre, az $1000-os rebuy-os No Limit Hold’em bajnokságra 879 játékos nevezett be, mely valamivel kevesebb a tavalyi 1048-nál, akkor az amerikai Micahel Graves végzett az élen. Az idei verseny győztese Max Greenwood lett, aki az arany WSOP-karkötő mellé csaknem hétszázezer dollárt is hazavihetett.
A torna struktúrája a következő volt: a játékosok 2000 zsetonnal indultak, és az első két órában akárkinek, aki ez alá a mennyiség alá esett, lehetősége volt rebuy-olni, majd a második szint végén bárki, chip-jei számától függetlenül kérhetett 4000 zseton add-on-t.
Kezdetben, ahogy azt az ilyen versenyeken már megszokhattuk, jóformán csak a „rebuy” kiáltásokat lehetett hallani, a játékosok nem kevesebbszer, mint 2508 alkalommal töltöttek újra, mely a kevesebb induló ellenére is bőven meghaladta a tavalyi 2336-ot. A prize pool így 3,2 millió dollárnál is több volt, melyből 174 játékos részesült, a legtöbbet természetesen az első helyezett kapta, csaknem hétszáz ezer dollárt.
A napot végül 13 óra póker után 115-en élték túl, vagyis már bőven a buborékban járt a verseny. A második napon valamivel több mint 12 óra játék után Jamie Rosen tizedikként történő kiesésével alakult ki a Final Table, melynek küzdelmeit a verseny befejező, harmadik napján játszották, az alábbi felállás szerint:
Szék 1: Scott Freeman (Los Angeles, KCalifornia) – 675 000 Szék 2: Max Greenwood (Toronto, Kanada) – 728 000 Szék 3: Curtis Kohlberg (Weston, Massachusetts) – 209 000 Szék 4: Rene Mouritsen (Aarhus, Dánia) – 1 007 000 Szék 5: Alex Bolotin (Brooklyn, New York) – 308 000 Szék 6: Albert Iversen (Aarhus, Dánia) – 921 000 Szék 7: Aliaksandr Dzianisau (Vitebsk, Fehéroroszország) – 186 000 Szél 8: Phung Ngo (Commerce , Michigan) – 556 000 Székt 9: Jesse Chinni (Ellicott City, MD) – 2 160 000
Az utolsó asztal játékosai rohamtempóban kezdték a napot, nem egészen egy óra alatt öten is búcsúzni kényszerültek.
Elsőként a hetedik leosztásban Alex Bolotin, aki preflop emelgetések után egy AT6 7 táblán tolta be a zsetonjait AKo lapjával, melyet ellenfele, Albert Iversen AT-vel természetesen tartott. A river kilences nem segített a fehérorosz Bolotin lapján, akinek egyébként idén ez volt a harmadik Final Table-je a sorozaton!
Mindössze nyolc leosztással később Phung Ngo preflop all-in-jét fogadta el Rene Mouritsen. Előbbinél kézbe osztott nyolcas pár, míg utóbbinál AJo lapok voltak. A pénzfeldobásos partit végül Mouritsen nyerte meg, az AT4 6 5 tábla az ő kezének kedvezett.
Három körrel később Curtis Kohlberg A7 lapját törte verte meg Max Greenwood K8-a, majd mindössze újabb három leosztással később Aliaksandr Dzianisau összes pénze került be preflop QQ-val a már fentebb említett Albert Iversen különböző színű J7-e ellen. Iversen, aki nyilvánvalóan vaklopási szándékkal próbált Iversen short-stack-jére nyomást gyakorolni, igen rossz helyzetben volt, ám a tábla megkegyelmezett neki, és a JJ4 flop után még két ászt hozott az asztalra. Aliaksandr Dzianisau hiába nem hitt a szemének, be kellett érnie a hatodik hellyel. A következő körben a napot óriási előnnyel kezdő Jesse Chinni AK-ja futott bele Mouritsen ász párjába, így mindössze 22 leosztás után már csak négyen voltak játékban.
A következő kieső Scott Freeman volt a 67. körben, aki addigra olyan kevés zsetonnal rendelkezett, hogy nem volt más választása, mint egy egyszínű A7 lappal betolni minden maradék chip-jét. Az all-in-t ismét csak Mouritsen fogadta el AKo lapokkal. A flop 886, a turn egy káró T lett, ami Freeman lapjának flösshúzót és sorhúzót is adott, ám a river egy újabb tízes lett, mely nem segített neki.
Ekkor tehát már csak hárman voltak versenyben, közülük a legkevesebb zsetonnal ekkor Max Greenwood rendelkezett. Greenwood azonban a következő körökben jónéhányszor felduplázta magát, sőt, nemsokára már ő volt a chip leader!
Aztán a nap 96. leosztásában Albert Iversen egy csupa pikk 852 flopra kézbe osztott ötösökkel tolta be minden pénzét, melyet Mouritsen egy pikk ásszal és egy treff hármassal tartott. A turn egy pikk tízes lett, mely ugyan kiegészítette Mouritsen flösshúzóját, ám a potot még nem tekinthette megnyertnek, hiszen ha a river lapduplázódást hozott volna az asztalra, akkor Iversen fullja megveri a flössét. Az utolsó lap azonban a kőr dáma lett, így Iversen harmadik helyen távozott az asztaltól.
Mouritsen és Greenwood a Heads Up-ot közel azonos zsetonmennyiséggel kezdték, ám utóbbi hamar előnyt szerzett, majd a Final Table 129. leosztásában egy J54 flopnál AJo lappal ellenfele minden pénzét elnyerte, amikor Mouritsen KJ-vel tartotta az all-in-jét. A hátralévő két utca már nem segített Mouritsennek, így Greenwood csuklójára került a karkötő!
Végeredmény:
1. Maxwell Greenwood - $693 392 2. Rene Mouritsen - $445 524 3. Albert Iverson - $267 314 4. Scott Freeman - $223 572 5. Jesse Chinni - $183 070 6. Aliaksandr Dzianisau - $144 188 7. Curt Kohlberg - $111 786 8. Phung Ngo - $87 485 9. Alex Bolotin - $63 183 |