|
A WSOP #39 versenye egy újabb $1500-os No Limit Hold’em torna volt, melyet az a David Woo nyert meg, aki tavaly egy hasonló versenyen egészen az ötödik helyig jutott. Woo akkor $115 539-t kasszírozott, mely összeget most csaknem meghatszorozott, és persze a győzteseknek járó WSOP-karkötőt is hazavihette.
A versenyen ismét óriási mezőny vett részt, a 2720 induló a nevezési díjakból egy több mint $3,7 milliós prize poolt generált, melyből 270-en részesültek pénznyeremény formájában, az első helyezett Woo pedig $631 656-t kapott.
Ahogy a kis nevezési díjú No Limit versenyeknél az lenni szokott, a játékosok ezúttal is hihetetlen tempóban játszottak, ennek eredményeként pedig szinte másodpercről másodpercre kevesebben voltak versenyben. Az első vacsoraszünetről, mely csupán néhány órával a kezdés után zajlott, már csak alig hatszázan tértek vissza az asztalokhoz. A verseny 272 játékosnál „kapcsolt” hand-for-hand módba, ám nem kellett sokat várni a két kiesőre. A napot végül 13 óra játék után 218-an élték túl.
A második napon a versenyben maradtakra 14 óra póker várt, ekkor esett ki Paul Kerr a tizedik helyen, és ekkor alakult ki a WSOP #39 versenyének utolsó asztala:
Szék 1: Eric Beren – 640 000 Szék 2: David Woo – 1 090 000 Szék 3: Habib Khanis – 645 000 Szék 4: Mike Glasser – 495 000 Szék 5: Curtis Early – 1 225 000 Szék 6: Jim Paras – 535 000 Szék 7: Matt Wood – 675 000 Szék 8: Thom Werthmann – 1 600 000 Szék 9: Thanh Dat Tran – 1 255 000
A Final Table első kiesője Jim Paras volt, aki az ötödik leosztásban egy J52 táblára tolta be a zsetonjait AJo lapjával. David Woo kézbe osztott kettes párjával gyorsan tartott, Paras-nak pedig nagy segítségre volt szüksége. A turn egy újabb bubi lett, mely tulajdonképpen a legjobb lap volt Paras számára, ám a river kilences már nem segített neki.
Mike Glasser kilenceseivel a 27. körben került flop előtt all-in-re Matt Wood AQ-ja ellen. Glasser a J74 J tábla mellett egészen a riverig jobban állt, ám az utolsó utca egy káró ászt hozott az asztalra, így Wood lapja magasabb párrá fejlődött, és kiejtette őt a nyolcadik helyen.
A következő áldozat Thanh Dat Tran volt, aki Glasserhez hasonlóan már a flop előtt betolta minden pénzét, ám az ő AQo lapja nagy hátrányban volt David Woo AKs-éhez képest. A 943 4 J tábla Woo-nak kedvezett, aki, bár nem volt szüksége rá, a riverre még egy flösst is összehozott.
Woo ezután újabb két áldozatot szedett, ráadásul egy leosztáson belül. Ő, Curtis Early és Thom Werthmann egy QJT flop után kerültek hármas all-in-re. Woo kezében újra csak AK, vagyis nut lap, Early-nél KQ, míg Werthmann-nál QJ volt. A turn egy hármas, a river pedig egy nyolcas lett, így a két kieső sorrendjét az döntötte el, hogy melyiküknek volt több zsetonja a leosztás előtt. Így végzett Early a hatodik, Werthmann az ötödik helyen.
Ennek a leosztásnak a legjobban minden bizonnyal Habib Khanis örült, akinek már olyan kevés zsetonja volt, hogy kész volt bármikor betolni őket, most pedig két helyet is előrébb lépett a kifizetési listán. Mindez olyannyira igaz, hogy Khanis egy körrel később kiesett, amikor QJo lapját Eric Beren KQs-e nem csak a flop előtt dominálta, de a közös lapok után is. A nap 102. leosztásában mégis Beren volt az, aki búcsúzni kényszerült, ATs lapja nem tudta legyőzni Matt Wood AQo-ját.
Woo és Wood 5:3 arányú zsetonállás mellett kezdték meg a Heads Up-ot előbbi javára. Végül ketten még negyven leosztást játszottak, ekkor egy 954 flopra tolták be a zsetonjaikat. Wood 96o lapja top párt, ám Woo TT-je over párt jelentett, melyen a hátralévő két utca már nem segített.
David Woo pedig, miután a csuklójára felkötötte élete első WSOP-karkötőjét, megosztott egy titkot a jelenlévőkkel: a tavalyi hasonló versenyen elért ötödik helye után olyan csalódott volt, hogy miután magához vette a nyereményét, 115 ezer dollárt, azt nagyjából fél óra alatt a kaszinó egyik BlackJack asztalánál elszórta. A Georgia állam béli Stone Mountin városában élő profi játékos ezután leszögezte: a mostani nyereményére, ígéri, jobban fog vigyázni.
Végeredmény:
1. David Woo - $631 656 2. Matthew Wood - $389 844 3. Eric Beren - $278 460 4. Habib Khanis - $233 906 5. Thom Werthmann - $191 209 6. Curtis Early - $150 368 7. Thanhdat Tran - $113 240 8. Michael Glasser - $85 394 9. Jim Paras - $58 290 |