nov
21
2008
€150k Freeroll Series
Sebastian Ruthenberg a WSOP Seven Card Stud Hi-Lo világbajnoka PDF Nyomtat Email
Írta: vbalazs   
2008 június 20., péntek 15:13

A WSOP #33 versenye a sorozat hatodik világbajnoksága volt. Mint ismert, az idei sorozaton a szervezők úgy döntöttek, hogy a legnépszerűbb pókerfajtáknak nagy nevezési díjú, világbajnokságnak nevezett versenyeket indítanak. A legutóbbi ilyen a nemrég véget ért $5000-os Seven Card Stud Hi-Lo torna volt.

Tavaly a fenti játékból megrendezett bajnokságot Eli Elezra nyerte, ám az az este nem csak arról marad emlékezetes, hogy Eli megszerezte élete első WSOP-karkötőjét, hanem arról is, hogy az első helyért járó csaknem kétszázezer dollárnál jóval nagyobb pénzeket kaszált be a barátaitól, akik a végső győzelme ellen fogadtak.
Hogy idén Sebastian Ruthenberg kötött-e fogadásokat saját magára, azt nem tudni, az viszont biztos, hogy a 2008-as Seven Card Stud Hi-Lo versenyt ő nyerte meg.

Ahogy a sorozaton az eddigi nagy nevezési díjú bajnokságain, ezúttal is a profik uralták a kezdésre 261 fősre duzzadt mezőnyt, akikre jellemző, hogy a legtöbben az NBA nagydöntőjének hatodik meccsét figyelték a játék helyett. Egyikük később a legnagyobb bad beat-ként értékelte, amikor a verseny személyzete a monitorokat a mérkőzésről átkapcsolta, hogy azok a továbbiakban verseny adatait mutassák.

A játék, ahogy azt a Stud póker változatainál megszokhattuk, nyolcfős asztalokon kezdődött. Az első nap 9 óra játékot hozott, és csupán 120 továbbjutót, őket másnap egy maratoni, a WSOP történetének egyik leghosszabb játéknapja várta. Pedig a nap nem egészen így indult, a játékosok viszonylag gyorsan potyogtak ki, és a buborék is kipukkant néhány óra alatt. Az utolsó, aki fizetés nélkül távozott, a 25. helyen végző Jeff Burdsall lett.

A többiek azonban még órákon keresztül küzdöttek, ugyanis addig kellett játszaniuk, amíg nyolcan nem maradtak. Végül az idegek harcának Howard Lederer kilencedik helyen történő kiesése vetett véget.

Az utolsó nyolc játékos a verseny harmadik napját az alábbi felállásban kezdte:

Szék 1: Bob Lauria (West Haven, Connecticut) – 44 000
Szék 2: Marcel Luske (Amszterdam, Hollandia) – 308 000
Szék 3: Steve Sung (Torrance, Kalifornia) – 207 000
Szék 4: Annie Duke (Los Angeles, Kalifornia) – 277 000
Szék 5: Alessio Isaia (Cuneo, Olaszország) – 398 000
Szék 6: Sebastian Ruthenberg (Hamburg, Németország) – 663 000
Szék 7: Chris Ferguson (Pacific Palisades, Kalifornia) – 434 000
Szék 8: Bob Beveridge (Vancouver, British Columbia, Kanada) – 280 000

A torna utolsó napja, azaz a Final Table az előre meghirdetetthez képest két órával később kezdődött, hisz a szabályok szerint egy verseny két napja között legalább tíz óra szünetnek kell eltelnie, a második nap elhúzódása miatt pedig muszáj volt elhalasztani a kezdést.

Az utolsó asztal első kiesője Bob Beveridge volt, aki az első körökben amúgy is kevés zsetonjainak nagy részét elvesztette, majd végül Marcel Luske ejtette ki.
Nem sokkal utána Steve Sung versenye is véget ért, őt a Final Table egyetlen hölgye, Annie Duke ejtette ki. Annie király párral vitte a pot High, 6432A lappal a Low részét, Sung pedig már meg sem mutatta a zárt lapjait.

A hatodik helyen Alessio Isaia búcsúzott, aki ellen Sebastian Ruthenberg egy hatodik utcában kapott ásszal az egész potot besöpörte.
Őt Annie Duke követte, aki nehéz helyzetben indult csukott tízes párjával Chris Ferguson zárt királyai ellen. A hátralevő utcákban Annie lapja nem javult, és mivel egyikőjük sem hozott össze Low kezet, így Duke-nak be kellett érnie az ötödik hellyel.

Negyedikként a holland profi, Marcel Luske távozott, őt Bob Lauria ejtette ki. Ekkor a játékban maradt három játékos közül magasan Chris Fergusonnál volt a legtöbb zseton, ám néhány elvesztett és szétosztott kör után a vezetést Sebastian Ruthenberg vette át.
A hármójuk csatájában végig az utolsó helyen álló Lauria-t végül Ferguson fullja ejtette ki, és ekkor kevesen gondolták volna, hogy a Heads Up-ot kedvezőbb pozícióból kezdő Chris végül nem nyeri meg a versenyt.

Pedig így történt, hisz kettejük csatájának első leosztásában Ruthenberg besöpört egy potot, mellyel felduplázta magát, sőt a vezetést is átvette. És bár Ferguson a tőle megszokott nyugodt stílusával egyszer még visszaszerezte az előnyt, és az utolsó leosztásában Chris egészen az utolsó utcáig vezetett, Ruthenberg lapja végül két párrá fejlődött, melyet „Jesus” már nem tudott túlhúzni.

Ez volt Chris Ferguson 55. fizetős helye a WSOP történetében, ám a hatodik karkötőjére még várni kell, hisz azt ezúttal Sebastian Ruthenberg köthette fel csuklójára.

Végeredmény:

1. Sebastian Ruthenberg - $328 756
2. Chris Ferguson - $202 406
3. Robert Lauria - $125 737
4. Marcel Luske - $95 069
5. Annie Duke - $73 602
6. Alessio Isaia - $58 268
7. Steve Sung - $46 001
8. Robert Beveridge - $36 801
9. Howard Lederer - $30 667
10. David Benyamine - $30 667
11. Chau Giang - $24 534
12. Farzad Rouhani - $24 534
13. Allen Cunningham - $18 400
14. Barry Greenstein - $18 400
15. Matthew Grapenthien - $12 267
16. Aliaksandr Dzianisau - $12 267
17. Jan Suchanek - $11 040
18. Kirill Gerasimov - $11 040
19. William Kohler - $11 040
20. Thang Nguyen - $11 040
21. Robert Feduniak - $11 040
22. Douglas Ganger - $11 040
23. Cyndy Violette - $11 040
24. Hasan Habib - $11 040
 

Szólj hozzá!

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:
Banner

Kapcsolódó hírek


Hungarian forint HUF         
US dollar USD         
Pound sterling. Scotland and Ireland issues own, diffrent, banknotes. GBP         
European euro. Used by 15 memberstates and 6 contries or areas outside the European union. EUR         
EPT Budapest videók a www.pokertv.hu-n.

Bulvár

Phil Hellmuth hasonmásverseny a WSOP-n

2008 szeptember 25., csütörtök

A világ úgy látszik annyira imádja Phil Hellmuth-t, hogy egy nem is elég belőle. Az UltimateBet ugyanis bejelentette, hogy a londoni World Series of Poker Europe előtt egy Phil Hellmuth...

További cikkek

Játékosok

A FullTiltPoker egy vak játékost szponzorál

2008 október 02., csütörtök

A FullTiltPoker.com online pókerterem ezentúl Hal Lubarskyt is szponzorálja, így a vak amerikai több nagy versenyen indulhat, mint korábban.A FullTiltPoker.com profijainak névsora igen...
+ Tovább

További cikkek
 

Törvények

Újabb halasztás a Kentucky szerencsejáték ügyben

2008 október 09., csütörtök

A keddi meghallgatás után Thomas Wingate bíró október 15.-re halasztotta a döntést a Kentucky állam igazságügy minisztere által kezdeményezett perben, aminek a tétje 141 online...
+ Tovább

További cikkek

Gazdaság

Egyesülhet a PartyGaming és a CryptoLogic

2008 október 22., szerda

A CryptoLogic szerencsejáték-szoftver fejllesztő vállalat nemrég bejelentette, hogy egy másik nagy online pókerhálózattal folytat tárgyalásokat, és a Financial Times mai híre...
+ Tovább

További cikkek

A póker világa

Képlet bizonyítja, hogy a póker nem szerencsejáték

2008 október 08., szerda

Szeptember végén egy holland statisztikaprofesszor, Ben van der Genugten, egy beadványban kérdőjelezte meg a holland Legfelsőbb Bíróság döntését, miszerint a póker...
+ Tovább

További cikkek