|
Vitaly Lunkin nyerte a WSOP #27 versenyét, az $1500-os No Limit Hold’em tornát. Az orosz játékos a sorozat legnagyobb mezőnyeinek egyikét utasított maga mögé, és zsebelte be élete első WSOP-karkötőjét, és persze az első helyért járó pénznyereményt, $628 417-t.
Az alacsony nevezési díjú No Limit Hold’em versenyek mindig is a WSOP legnépszerűbbjei voltak, a Főversenyt leszámítva rendszeresen ezeken indult el a legtöbb játékos. Tavaly ugyanerre a tornára 2628 játékos nevezett be, ahol nem mellesleg pókertörténelem is született, Phil Hellmuth ugyanis azon a versenyen nyerte meg a 11. WSOP-karkötőjét!
Az előzetes vélemények szerint a szervezők közel azonos létszámú mezőnyt vártak idén is, ám végül még a tavalyinál is többen, összesen 2706-an neveztek be rá. Ilyen létszám mellett a szervezőknek nem volt más választásuk, mint hogy a WSOP hagyományaitól eltérően kilenc helyett tízfős asztalokhoz ültessék a játékosokat.
Az óriási mezőny, és persze a No Limit struktúra miatt senkit nem lepett meg, hogy a játékosok percről percre kevesebben lettek. Nem egészen négy óra póker után a mezőny fele kiesett, három órával később pedig már csak mindössze 670-en voltak. További négy óra múlva az akkor nagyjából 350 fős mezőnyt már kilencfős asztalokhoz sorsolták.
Ekkor már nem volt sok hátra a buborékig, hisz a legjobb 270 játékos kapott pénznyereményt. 271 főnél egy érdekes jelenet játszódott le, amikor a verseny személyzete az egyik asztaltól két játékost is kiültetett egy időre, amiért azok az egyik leosztásban megegyeztek abban, hogy végigpasszolják a kört.
Végül aztán meglepő módon a „buborék-fiú” sem távozott üres kézzel, ugyanis Ted Harris és Gusso Alessandro egyszerre estek ki, és mivel mindkettőjüknek ugyanannyi zsetonja volt, elfelezték a 270.-nek járó $2700-t. Az első napot végül 13 óra játék után 224-en élték túl.
A második nap sem kezdődött zökkenőmentesen, ugyanis az első percekben olyan sokan estek ki, hogy a rendezőknek egy előre be nem tervezett szünetet kellett beiktatniuk, mert annyian álltak sorba a kasszáknál a nyereményük felvételére várva, hogy a hosszú sor már zavarta a még versenyben lévőket.
A játék a továbbiakban sem lassult le, az első vacsoraszünetről már csak 66-an tértek vissza az asztalokhoz. 12 óra játék után a szervezők úgy döntöttek, lezárják a napot, noha még 17-en voltak versenyben a tervezett kilenc helyett.
A torna harmadik és egyben befejező napjára maradt tehát még nyolc játékos kiesése, mielőtt a Final Table kilencfős mezőnye kialakult volna. Tíz játékosnál a zsetonállás a következőképpen festett:
Szék 1: Philip Yeh – 1 360 000 Szék 2: Robert Brown – 310 000 Szék 3: Tony Gargano – 285 000 Szék 4: Vitaly Lunkin – 1 030 000 Szék 5: Trevor Donaldson – 265 000 Szék 6: Barry Schultz – 1 340 000 Szék 7: Kenneth Terrell – 650 000 Szék 8: Richard Alm – 500 000 Szék 9: Bobby Firestone – 920 000 Szék 10: Brett Kimes – 1 500 000
Végül négy óra játék után Tony Gargano tizedik helyen történő kiesésével már csak kilencen maradtak, így a verseny hivatalosan is az utolsó szakaszba lépett.
A Final Table első áldozata Philip Yeh volt, akinek korábbi nagy stack-je addigra alaposan megcsappant. Végül egy preflop all-in partiban esett ki A9-el Vitaly Lunkin AJ-ja ellen.
Őt Robert Brown követte, aki Yeh-hez hasonlóan dominálva találta magát all-in-je után, hisz QJs lapja alaposan le volt maradva Trevor Donaldson AQ-ja ellen, mely utóbbi ki is tartott a végére.
Barry Schultz kézbe osztott négyes párral esett ki Bobby Firestone A2s lapja ellen egy turnre érkező ász miatt, majd Firestone Richard Alm kiejtését is magára vállalta, ám ezúttal minimális favoritként két hetessel Alm A8-a ellen. Az ötödikként búcsúzó Trevor Donaldson szintén Firestone áldozata lett, AK-ja szerencsétlen módon belefutott Firestone király párjába.
Kenneth Terrell negyedik helyen történő kiesése után Bobby Firestone és Vitaly Lunkin előtt körülbelül hatmilliónyi zseton hevert testvéries megosztásban, míg Brett Kimes előtt mindössze egymillió. Kimes azonban nem adta fel a harcot, és néhány jól időzített játékkal hamar chip leader lett. Sőt, egy szerencsés rivernek hála végül ő ejtette ki Firestone-t, és készülhetett a Heads Up-ra, ahova természetesen előnnyel érkezett Lunkinnal szemben.
Lunkin azonban alig egy óra alatt megfordította az állást, és egy okosan megjátszott körben, ahol top párt flopolt, Kimes összes zsetonját elnyerte. Lunkin ezzel megszerezte élete első WSOP-karkötőjét és egy nagyon szép összegről szóló csekkel is gazdagabb lett.
Végeredmény:
1. Vitaly Lunkin - $628 290 2. Brett Kimes - $387 837 3. Bobby Firestone - $277 027 4. Kenneth Terrell - $232 702 5. Trevor Donaldson - $190 225 6. Richard Alm - $149 594 7. Barry Schultz - $112 658 8. Robert Brown - $84 955 9. Philip Yeh - $57 991 |