nov
21
2008
€150k Freeroll Series
$1500 Limit Hold’em – Jimmy Schultz a bajnok PDF Nyomtat Email
Írta: vbalazs   
2008 június 09., hétfő 13:43

Jimmy Schultz nyerte a WSOP #12 versenyét, az $1500 nevezési díjú Limit Hold’em tornát, melyen 880 játékos vett részt. A háromnapos eseményen $1,2 milliót osztottak szét.

Ám a végső létszám jóval az első leosztások után lett teljes, hisz a szervezők kezdés után még néhány percig nem zárták le a nevezéseket. Így fordulhatott elő az a furcsa szituáció, hogy egy, az első körökben kiesett játékos a teremből kifele menet olyanokkal is találkozhatott, akik még be sem neveztek. Például Phil Hellmuth-tal, aki éppen a #11 versenyről sietett át ide, miután néhány perccel ezelőtt király párjával John Juanda ászai ellen kiesett onnan.

A nap krónikájához mindenképpen hozzátartozik egy leosztás, melyben egy Fred Goldberg nevű játékos As Ts Td flopon az utolsó két $25-os zsetonját dobta be a potba, melyet ketten is tartottak. Goldberg két fekete bubit mutatott, a turnben érkező Qs, majd a riverben érkező Ks pedig a pókerjátékok mindenkori királyát, Royal Flösst adott neki. Ez volt az idei sorozat első Royal Flösse, Goldberg pedig, természetesen, feltriplázta magát.

Érdekes jelent játszódott le a verseny egyik szünete után is, amikor Phil Hellmuth, tőle egyébként nem szokatlan módon, kezdésre nem ért vissza az asztalához. Asztaltársai már csaknem két teljes kört lejátszottak nélküle, amikor végre megérkezett. Elnézést kért mindenkitől, majd rendelt egy rundót az asztalnak. Ám nem akármilyen italokat kért, saját arcképével ellátott söröket rendelt, majd felajánlotta, hogy a dobozokat mindenkinek aláírja. Szegény Phil jóformán nem is végzett a dedikálással, máris búcsúzni kényszerült a versenyről.

A 16 órán át tartó első napon aztán végül 179 játékos élte túl, köztük számos nagy név is. Közülük a harmadik, vagyis a befejező napra 18 volt még játékban, az első két helyen pedig két profi játékos állt. Vinny Vinh-nél 355 ezer, az idei WSOP-n első karkötőjét már megszerző Erick Lindgrennél pedig 244 ezer zseton hevert.

A 18 játékos úgy állt neki a harmadik napnak, hogy a játék egészen addig folytatódik majd, amíg valaki meg nem nyeri a versenyt. Mivel pedig ez a létszám meghaladta a szervezők előzetes terveit, mely szerint a torna befejező napján már csak a Final Table küzdelmei zajlottak volna, így bizonyos volt, hogy hosszú napnak nézünk majd elébe.

Pedig az első kiesőre nem kellett sokat várni, Arash Beral ultra-shortstcakként kezdte a napot, 14 ezer zsetonja pedig mindössze egy körig tartott ki a 3000/6000-es vakok mellett.

Hogy mégse kezdődjön minden ilyen simán, a két kilencfős asztal mindössze 17 fővel a „fedélzeten” rajtolt, Vinny Vinh, a nap chipleader-je bő 45 perces késéssel bukkant csak fel. Vinny-től mindez persze egyáltalán nem meglepő, tavaly a WSOP két versenyén is üres széke „ért a pénzbe”, mivel ő egyiken sem jelent meg.

Néhány órával és jónéhány leosztással később elérkezett a perc, ahol már senki nem akart kiesni, azaz még tízen voltak játékban. Világos, hogy közülük senki nem akar egyedüliként lemaradni egy WSOP utolsó asztaláról.
Pedig a fentebb említett Vinny Vinh-nek majdnem sikerült mindez, ugyanis néhány rosszul megjátszott parti és bad beat után jól látható módon tiltre került, kapkodott, hangoskodott, és ekkor úgy tűnt maradék zsetonját is elszórja a Final Table előtt.

Végül azonban nem ő, hanem a nap másik chipleader-je, és egyben egyik nagy esélyese, Erick Lindgren esett ki tízedik helyen, a többieket pedig kis szünet után a verseny utolsó asztalához ültették.

Lindgren kiesése, úgy tűnt Vinny Vinh-t nyugtatta meg a legjobban, a Final Table kezdete után néhány körrel már majdnem megháromszorozta zsetonjai számát. Ennek megfelelően a kilencedik helyen nem ő, hanem Chung Law távozott, akinek tízes párja nem bírt Jimmy Shultz bubijai ellen egy flop előtti all-in partiban.

Law-t Christoph Niesert követte, majd Ali Eslami kiesése következett. Hatodik helyen Markus Golser búcsúzott, majd Teddy Monroe.

Brendan Talyort a már sokszor szóba került Vinny Vinh ejtette ki, ezután már csak hárman maradtak játékban. A zsetonok ekkor szó szerint hihetetlen vándorlásba kezdtek, szinte minden egyes partiban rengeteg zseton cserélt gazdát. Ezt legjobban Vinh készlete bánta, aki az utolsó szünet előtt már tizedannyi chip-pel rendelkezett, mint ellenfelei, ezt a hátrányt pedig már nem is tudta megfordítani, végül Jimmy Schultz küldte haza.

A Heads Up-ra tehát Schultz és Zac Fellows maradtak versenyben, ám lassítani továbbra sem lassítottak. A zsetonok továbbra is ide-oda mozogtak, majd végül Schultz elkapott egy jó szériát, és végül megnyerte a versenyt. Az utolsó leosztásban T3s lapja flössé fejlődött Fellows kézbe osztott hármas párja ellen.

Végeredmény:

1. Jimmy Shultz - $257 049
2. Zac Fellows - $165 165
3. Vinny Vinh - $99 099
4. Brendan Taylor - $82 883
5. Teddy Monroe - $67 868
6. Markus Golser - $53 453
7. Ali Eslami - $41 441
8. Christoph Niesert - $32 432
9. Chung Law - $23 423

 

Utoljára frissítve ( 2008 június 10., kedd 15:09 )
 

Szólj hozzá!

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:
Banner

Kapcsolódó hírek


Hungarian forint HUF         
US dollar USD         
Pound sterling. Scotland and Ireland issues own, diffrent, banknotes. GBP         
European euro. Used by 15 memberstates and 6 contries or areas outside the European union. EUR         
EPT Budapest videók a www.pokertv.hu-n.

Bulvár

Phil Hellmuth hasonmásverseny a WSOP-n

2008 szeptember 25., csütörtök

A világ úgy látszik annyira imádja Phil Hellmuth-t, hogy egy nem is elég belőle. Az UltimateBet ugyanis bejelentette, hogy a londoni World Series of Poker Europe előtt egy Phil Hellmuth...

További cikkek

Játékosok

A FullTiltPoker egy vak játékost szponzorál

2008 október 02., csütörtök

A FullTiltPoker.com online pókerterem ezentúl Hal Lubarskyt is szponzorálja, így a vak amerikai több nagy versenyen indulhat, mint korábban.A FullTiltPoker.com profijainak névsora igen...
+ Tovább

További cikkek
 

Törvények

Újabb halasztás a Kentucky szerencsejáték ügyben

2008 október 09., csütörtök

A keddi meghallgatás után Thomas Wingate bíró október 15.-re halasztotta a döntést a Kentucky állam igazságügy minisztere által kezdeményezett perben, aminek a tétje 141 online...
+ Tovább

További cikkek

Gazdaság

Egyesülhet a PartyGaming és a CryptoLogic

2008 október 22., szerda

A CryptoLogic szerencsejáték-szoftver fejllesztő vállalat nemrég bejelentette, hogy egy másik nagy online pókerhálózattal folytat tárgyalásokat, és a Financial Times mai híre...
+ Tovább

További cikkek

A póker világa

Képlet bizonyítja, hogy a póker nem szerencsejáték

2008 október 08., szerda

Szeptember végén egy holland statisztikaprofesszor, Ben van der Genugten, egy beadványban kérdőjelezte meg a holland Legfelsőbb Bíróság döntését, miszerint a póker...
+ Tovább

További cikkek