aug
01
2010

Rövid hírek

A Betsson megvette a Betfriendset

A Betsson megvásárolta a Betfriendset. A cég ezzel szeretné fellendíteni a pókeres...
+ Tovább

További cikkek
Grant Hinkle nyerte a WSOP #2 versenyét PDF Nyomtat Email
Írta: vbalazs   
2008 június 04., szerda 15:45

A WSOP #2 versenye, az idei sorozat első $1500-os No Limit Hold’em tornája volt, mégis azonnal megdöntött egy rekordot. A Főversenyeket nem számítva ugyanis itt indult el a WSOP történetében a legtöbb játékos, szám szerint 3929. Tavaly az ugyancsak $1500 nevezési díjú No Limit Hold’em (#47) versenyen 3151 játékos vett részt.

A szervezők ezért két első napot is tartottak, így a verseny tulajdonképpen négy teljes napon át tartott. A második napra a 3929 játékosból csupán 449 maradt állva, és bár az előzetes tervek szerint a játék mindaddig meg sem állt volna, amíg már csak kilencen maradnak, a játékosok közül sokan panaszkodtak emiatt, így végül 18-an fejezték be a napot.

 

A résztvevőknek azonban így sem maradt túl sok ideje a pihenésre, a harmadik nap kezdetekor nem csak a játékosok, de a riporterek és a verseny személyzete is kimondottan fáradtnak tűnt.
Nyolc kieső után a verseny „átvonult” az Amazon Terembe, és tíz játékossal megkezdődött a torna utolsó szakasza. És bár a játékosokat egy asztalra ültették össze, tudvalevő, hogy a WSOP-n a Final Table az utolsó kilenc játékost jelenti. Az utolsó asztal névsora nem sokkal később véglegessé vált, amikor Jeff Wiedenhoeft 10. helyen kiesett a versenyről.

A 3929 játékos összesen $5,3 milliót hozott össze a befizetett nevezési díjakból, és a Final Table játékosai számára már elérhető közelségbe került az első díj, ami $830 ezer dollár volt, nem beszélve a WSOP-karkötőről, a pókervilág legnagyobb elismeréssel övezett relikviájára.

Az utolsó kilenc játékos között ott találtuk a 2000-es világbajnokot, Chris „Jesus” Fergusont, aki az elmúlt napokban néhány alkalommal szó szerint a kiesés széléről jött vissza a játékba. Ez volt Ferguson 27. utolsó asztala a WSOP-k történetében, és keveseket lepett volna meg, ha ő nyeri a versenyt. „Jesus” azonban végül a harmadik helyen távozott, Grant Hinkle-t és James Akenhead-et hagyva a Heads Up-ra. A két játékosank több mint ötven leosztás kellett, hogy eldöntsék az első hely sorsát.

Az utolsó leosztásban az emelés-visszaemelés sorozatnak hála a két játékos már a flop előtt all-in-re került. Akenhead AKo-ja egyenlőre erősebb volt Hinkle T4s lapjánál. De nem sokáig. A flop T44 volt, vagyis Hinkle flop-ra fullt kapott, ami a turn-re érkező újabb tízessel már verhetetlen helyzetbe került. A river egy jelentéktelen ötös volt, a győztes pedig Grant Hinkle lett!

A WSOP 2008 #2 versenyének, az $1500-os No Limit Hold’em bajnokságnak végeredménye:

 

1. Grant Hinkle - $831 462
2. James Akenhead - $520 219
3. Chris Ferguson - $388 287
4. Theo Tran - $327 148
5. Mike Ngo – 268 154
6. Aaron Coulthard - $211 841
7. Melvin Jones - $158 211
8. David Bach - $117 987
9. Joe Rutledge $83 127

A mai nap további eseményei időrendi sorrendben, helyi idő szerint
(nálunk 9 órával később):

• Délben kezdődik a WSOP #7 versenye, a három napos, $2000-os No Limit Hold’em első napja
• Délután kettőkor indul a WSOP #3 versenye, a három napos, $1500-os Pot Limit Hold’em az utolsó asztal küzdelmeivel.
• Szintén délután két órakor kezdődik az #5 verseny, a három napos, $1000 nevezési díjú No Limit Hold’em rebuy második napja.
• Délután háromkor startol a WSOP #4 versenyének, az $5000-os Mixed Hold’em utolsó, harmadik napja, 91 játékos részvételével.
• A #6 verseny, vagyis az $1500 nevezési díjú Omaha/8 torna második napjának kezdési időpontja szintén délután három óra.
• Végül öt órakor kezdődik WSOP #8 versenye, a Mixed World Championship, vagyis a „Vegyes játékok világbajnoksága”. A három naposra tervezett, $10 000 nevezési díjú tornán nyolc különféle játék váltogatja majd egymást. Sorrendben: Háromcserés 2-7, Hold’em, Omaha/8, Razz, Stud, Stud/8 (mind limites), majd No Limit Hold’em és Pot Limit Omaha.

 

LAST_UPDATED2
 

Szólj hozzá!

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:

Kapcsolódó hírek

Bulvár

OJ Sámson diáklányok nyomában!

2009 augusztus 10., hétfő

OJ Sámson meglátogatta a Campus fesztivál pókersátrát és jól helyben hagyta a lányokat.   Videó a tovább után.

További cikkek

Játékosok

Brandon Cantu is az UltimateBet játékosa lett

2009 június 19., péntek

Az UltimateBet online pókeroldalhoz szerződött a WSOP karkötős Brandon Cantu. Az amerikai játékosokat is beengedő oldalon a pókeres 'brandon_cantu' néven játszik.Cantu 2006-ban tört be az...
+ Tovább

További cikkek
 

Törvények

Újabb tiltakozó szólalt fel az online szerencsejáték legalizálása ellen

2009 június 18., csütörtök

A BetAgainstMe.com online fantázia sportfogadóoldal tulajdonosa és létrehozója szerint nem lenne helyes, ha az Egyesült Államokban legalizálnák az internetes szerencsejátékokat. Joseph...
+ Tovább

További cikkek

Gazdaság

A Party Gaming vette meg a WPT-t

2009 szeptember 01., kedd

World Poker Tour Enterprisesért (WPTE) folytatott licitálás győztese a Peerless Media Limited lett, a Party Gaming egyik leányvállalata. A cég $12,3 millióért és a jövőbeni...
+ Tovább

További cikkek

A póker világa

A póker szellemi sport

2010 május 05., szerda

Pontosan egy évvel megalapítása után a Nemzetközi Pókerszövetség (International Federation of Poker – IFP) elérte egyik legfontosabb célját. A pókert elismerték, mint...
+ Tovább

További cikkek