aug
01
2010

Rövid hírek

A Betsson megvette a Betfriendset

A Betsson megvásárolta a Betfriendset. A cég ezzel szeretné fellendíteni a pókeres...
+ Tovább

További cikkek
A bíróság elutasította az iMEGA vádját az UIGEA törvénnyel szemben PDF Nyomtat Email
Írta: Administrator   
2008 március 10., hétfő 18:02
A szövetségi bíróság múlt pénteken elutasította az iMEGA (Interactive Media Entertainment & Gaming) vádjait, melyet a szervezet a 2006-ban elfogadott UIGEA (Unlawful Internet Gambling Enforcement Act), vagyis az amerikai szerencsejáték törvénnyel szemben fogalmazott meg. A szervezet azonban egyáltalán nem ítéli meg kudarcként a döntést, már csak azért sem, mert a ítélõszék emellett fenntartotta a lehetõséget arra, hogy az ügy a másodfokú bíróság elé kerüljön.

A feleknek a döntésre csaknem 8 hónapot kellett várniuk, az iMEGA ugyanis tavaly szeptemberben nyújtotta be mostani keresetét az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma, a Szövetségi Kereskedelmi Szabályzóbizottság, és a Szövetségi Takarékalap ellen. A keresetek célja az volt, hogy a bíróság az UIGEA-t törvény- és alkotmányellenesnek nyilvánítsa, és hatályon kívül helyezze.

Mary L. Cooper bírónõ döntésekor a vádlottak kérelmének helyt adva mind a hat vádpont alól felmentette õket. Az iMEGA által megfogalmazott vádak az alábbiak voltak: az elsõ kiegészítés megsértése, a magánélet megzavarhatatlanságának megsértése, az elsõ kiegészítés üzleti szólásszabadságára vonatkozó pontjának megsértése, a Világkereskedelmi Szervezet megállapodásainak semmibe vétele, a tizedik kiegészítés (mely az államok szuverenitását védelmezi) megsértése, valamint az un. Ex post facto törvényre való hivatkozás.

Cooper bírónõ zárszavában a következõket emelte ki: „Tekintve, hogy nem a Bíróság feladata véleményt mondani egy Kongresszusi törvényrõl, annak hatásáról, vagy hatékonyságáról, a Bíróság a vádlottakat az ellenük felhozott összes vádpont alól felmenti. Ugyanakkor kiemelném, hogy az iMEGA álláspontja semmilyen törvényt, vagy az Alkotmányt nem sérti, így a másodfokú tárgyalás lehetõségét a Bíróság fenntartja.”

A szervezet azonban nem pazarolta idejét a részsiker ünneplésére. Ifjabb Joe Brennan, az iMEGA igazgatója így kommentálta a bíróság határozatát: „Sikerként könyveljük el azt a tényt, hogy Cooper bírónõ érthetõnek nevezte álláspontunkat, valamint azt, hogy világossá vált: a bankok, a hitelkártya kibocsátó vállalatok, valamint az egyéb, pénzügyi tranzakciók lebonyolításáért felelõs intézmények tulajdonképpen az UIGEA jóváhagyásával (vagy épp utasítására?) bûncselekményt követnek el, mely komolyan megkérdõjelezi a törvény létének jogosságát. A döntés számunkra megerõsíti azt az egyre erõsödõ hangot, mely szerint az UIGEA egy alapvetõen hibás rendelet.”

Eric M. Bernstein, az iMEGA jogi képviselõje elmondta: „Azt, hogy a bíróság elismerte szervezetünk álláspontjának ésszerûségét és jogosságát, az iMEGA mindenképpen egyfajta sikerként értékeli, még ha Cooper bírónõ vádjainkat el is ejtette. A tárgyalás az UIGEA számos hibájára hívta fel a figyelmet.”

A teljes határozat, az iMEGA hivatalos közleménye, valamint az üggyel kapcsolatban minden egyéb információ megtalálható a szervezet honlapján, a www.imega.org oldalon.
LAST_UPDATED2
 

Szólj hozzá!

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:

Kapcsolódó hírek

Bulvár

OJ Sámson diáklányok nyomában!

2009 augusztus 10., hétfő

OJ Sámson meglátogatta a Campus fesztivál pókersátrát és jól helyben hagyta a lányokat.   Videó a tovább után.

További cikkek

Játékosok

Brandon Cantu is az UltimateBet játékosa lett

2009 június 19., péntek

Az UltimateBet online pókeroldalhoz szerződött a WSOP karkötős Brandon Cantu. Az amerikai játékosokat is beengedő oldalon a pókeres 'brandon_cantu' néven játszik.Cantu 2006-ban tört be az...
+ Tovább

További cikkek
 

Törvények

Újabb tiltakozó szólalt fel az online szerencsejáték legalizálása ellen

2009 június 18., csütörtök

A BetAgainstMe.com online fantázia sportfogadóoldal tulajdonosa és létrehozója szerint nem lenne helyes, ha az Egyesült Államokban legalizálnák az internetes szerencsejátékokat. Joseph...
+ Tovább

További cikkek

Gazdaság

A Party Gaming vette meg a WPT-t

2009 szeptember 01., kedd

World Poker Tour Enterprisesért (WPTE) folytatott licitálás győztese a Peerless Media Limited lett, a Party Gaming egyik leányvállalata. A cég $12,3 millióért és a jövőbeni...
+ Tovább

További cikkek

A póker világa

A póker szellemi sport

2010 május 05., szerda

Pontosan egy évvel megalapítása után a Nemzetközi Pókerszövetség (International Federation of Poker – IFP) elérte egyik legfontosabb célját. A pókert elismerték, mint...
+ Tovább

További cikkek