jan
07
2009
ArtWork Póker
A PokerStars ismét emeli a tétet PDF Nyomtat Email
Írta: vbalazs   
2008 augusztus 22., péntek 16:31

A PokerStars, a világ legnagyobb online pókerterme, rövid időn belül második alkalommal jelentette be, hogy megnöveli a legnagyobb versenyeinek garantált össznyereményét. A tegnap nyilvánosságra hozott határozat szerint a Super Tuesday nevű tornán mostantól háromszázezer helyett négyszázezer dollárt osztanak majd szét, emellett pedig a vasárnapi nagy versenyek garantált nyereményét is nagy mértékben megemelik!

A bejelentés érdekessége, hogy a terem éppen valamivel több, mint két héttel ezelőtt jelentett be a mostanihoz hasonló pénzalap-emelést, igaz az akkori, „csak” a rendszeresen a hét utolsó napján megrendezett eseményekre terjedt ki, köztük az internetes pókervilág legnagyobb heti rendszerességgel megrendezett versenyére, a Sunday Millions-re, melyen a garantált $1 millió össznyereményt $1,5 millióra pumpálták fel.

Igaz, a legutóbb „SM”-re „mindössze” 7651-en neveztek be, mely szám azért ezúttal elmaradt az általában megszokott nagyjából tízezres létszámtól, ám ez a későbbi győztes "Gunslinger3" nevű játékost, aligha zavarta, hisz ő csaknem 150 ezer dollárral lett gazdagabb.

Az alábbi lista azokat a versenyeket és azok időpontjait mutatja, melyeknek a terem megnövelte a garantált össznyereményét. (Megjegyzés: az időpontokhoz hat órát kell hozzáadni, hogy az itthoni kezdési időpontot megkapjuk):

Kedd:

Időpont:

Verseny neve:

Növekedés:

19:55

Super Tuesday

$300 000-ról $400 000-re

Vasárnap:

Időpont:

Verseny neve:

Növekedés:

14:00

$109 Rebuy No-Limit Hold'em

$70 000-ről $300 000-re

15:00

Daily Eighty Grand

$80 000-ről $125 000-re

17:00

$55 No-Limit Hold'em

$50 000-ről $80 000-re

17:30

$530 No-Limit Hold'em

$250 000-ről $500 000-re

19:00

$109 No-Limit Hold'em

$50 000-ről $100 000-re

19:30

$109 Rebuy No-Limit Hold'em

Új garantált nyeremény: $150 000

21:00

$215 Rebuy No-Limit Hold'em

$200 000-ről $250 000-re

Játssz te is a PokerStars-on!

Utoljára frissítve ( 2008 augusztus 23., szombat 00:46 )
 

Szólj hozzá!

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:
Banner

Kapcsolódó hírek


Hungarian forint HUF         
US dollar USD         
Pound sterling. Scotland and Ireland issues own, diffrent, banknotes. GBP         
European euro. Used by 15 memberstates and 6 contries or areas outside the European union. EUR         

Bulvár

Phil Hellmuth hasonmásverseny a WSOP-n

2008 szeptember 25., csütörtök

A világ úgy látszik annyira imádja Phil Hellmuth-t, hogy egy nem is elég belőle. Az UltimateBet ugyanis bejelentette, hogy a londoni World Series of Poker Europe előtt egy Phil Hellmuth...

További cikkek

Játékosok

A FullTiltPoker egy vak játékost szponzorál

2008 október 02., csütörtök

A FullTiltPoker.com online pókerterem ezentúl Hal Lubarskyt is szponzorálja, így a vak amerikai több nagy versenyen indulhat, mint korábban.A FullTiltPoker.com profijainak névsora igen...
+ Tovább

További cikkek
 

Törvények

Újabb halasztás a Kentucky szerencsejáték ügyben

2008 október 09., csütörtök

A keddi meghallgatás után Thomas Wingate bíró október 15.-re halasztotta a döntést a Kentucky állam igazságügy minisztere által kezdeményezett perben, aminek a tétje 141 online...
+ Tovább

További cikkek

Gazdaság

Egyesülhet a PartyGaming és a CryptoLogic

2008 október 22., szerda

A CryptoLogic szerencsejáték-szoftver fejllesztő vállalat nemrég bejelentette, hogy egy másik nagy online pókerhálózattal folytat tárgyalásokat, és a Financial Times mai híre...
+ Tovább

További cikkek

A póker világa

Képlet bizonyítja, hogy a póker nem szerencsejáték

2008 október 08., szerda

Szeptember végén egy holland statisztikaprofesszor, Ben van der Genugten, egy beadványban kérdőjelezte meg a holland Legfelsőbb Bíróság döntését, miszerint a póker...
+ Tovább

További cikkek