szept
10
2010

Rövid hírek

A Betsson megvette a Betfriendset

A Betsson megvásárolta a Betfriendset. A cég ezzel szeretné fellendíteni a pókeres...
+ Tovább

További cikkek


A póker szellemi sport PDF Nyomtat Email
Írta: Administrator   
2010 május 05., szerda 13:35

Pontosan egy évvel megalapítása után a Nemzetközi Pókerszövetség (International Federation of Poker – IFP) elérte egyik legfontosabb célját. A pókert elismerték, mint szellemi sportot, így egy kategóriába került a sakk vagy a bridzs játékokkal.

Dubaiban a Nemzetközi Szellemi Sport-szövetség (International Mind Sports Association - IMSA) éves kongresszusán Anthony Holden az IFP elnöke igazi mérföldkőnek nevezte azt, hogy a pókert mint ügyességi kártyajátékot ismerte el a játékvilág: „Hosszú évek küzdelme után végre megszabadítottuk a pókert a felesleges kormányzati szabályzatoktól, és  ellentmondásoktól az egész világon. Ez a döntés mérföldkő a póker történetében. Örülünk, hogy a póker mostantól a világ szellemi játékait összegyűjtő IMSA listán is jelen van, és a 2012-es londoni olimpia programjában is helyet kapott.”

Holden, és IFP-s munkatársai az elmúlt év során rengeteget küzdöttek azért, hogy a szövetséget felvegyék az IMSA tagok közé. Az IMSA április 28-i, Dubaiban megrendezett éves találkozójára már delegálhatták tagjaikat, ezután zárt ajtók mögött a szervezet elnöke Jose Damiani jelentette be az IFP felvételét az IMSA tagjai közé. Az IMSA sakk, bridzs, dáma, és go szervezeteteket tömörít, valamint tagjai között tudja még a SportAccordot, azaz a Nemzetközi Sportszövetségek Közösségét. A póker az IMSA státusz megszerzésével együtt a SportAccord szövetségnek is tagja lett.

“Remélem, hogy a következő időszakban az egész pókervilág mögénk áll majd, nem feltétlenül csak annak köszönhetően, hogy olimpiai sportág lett a pókerből. További feladatunk még legalább 40 szövetséges tagra lelni minimum három földrészen. A célhoz vezető út több mint felén már túl vagyunk, de a következő 12 hónapban még rengeteg munkánk lesz, hogy teljesítsük az összes kritériumot.” A Nemzetközi Olimpiai bizottság (International Olympic Committee - IOC) a SportAccorddal karöltve dolgozik azon, hogy a szövetség mind a nyári, mind a téli olimpiai játékokon részt vehessen.

Doyle Brunson, a póker keresztapja, mint az IFP tanácsadói bizottságának tagja melegen üdvözölte a híreket. „Az IFP megérdemli a gratulációnkat, csak remélni tudom, a történelem igazolni fogja az esemény mérföldkő jellegét. Eddig a pókert az egész világon felesleges korlátozásokkal, és szabályozásokkal sújtották, talán a jövőben megszabadulhatunk az ilyen jellegű megkötésektől.”

Az IMSA elnöke Jose Damiani a következőt mondta: “Számunkra is megtisztelő, hogy már az IFP-t is az IMSA tagjai között tudhatjuk. A póker elismerése a bridzs, a sakk és a többi szellemi sport között teljesen életszerű, és az IMSA szeretné, ha ez köztudomású és elfogadott lenne a jövőben.”

Jövőre az IFP valószínűleg elindítja éves póker világbajnokság sorozatát, csoportos, és egyéni nevezési szinten is, valamint részt vesz a szokásos IMSA eseményeken is.

 

LAST_UPDATED2
 

Szólj hozzá!

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:

Kapcsolódó hírek

Bulvár

OJ Sámson diáklányok nyomában!

2009 augusztus 10., hétfő

OJ Sámson meglátogatta a Campus fesztivál pókersátrát és jól helyben hagyta a lányokat.   Videó a tovább után.

További cikkek

Játékosok

Brandon Cantu is az UltimateBet játékosa lett

2009 június 19., péntek

Az UltimateBet online pókeroldalhoz szerződött a WSOP karkötős Brandon Cantu. Az amerikai játékosokat is beengedő oldalon a pókeres 'brandon_cantu' néven játszik.Cantu 2006-ban tört be az...
+ Tovább

További cikkek
 

Törvények

Újabb tiltakozó szólalt fel az online szerencsejáték legalizálása ellen

2009 június 18., csütörtök

A BetAgainstMe.com online fantázia sportfogadóoldal tulajdonosa és létrehozója szerint nem lenne helyes, ha az Egyesült Államokban legalizálnák az internetes szerencsejátékokat. Joseph...
+ Tovább

További cikkek

Gazdaság

A Party Gaming vette meg a WPT-t

2009 szeptember 01., kedd

World Poker Tour Enterprisesért (WPTE) folytatott licitálás győztese a Peerless Media Limited lett, a Party Gaming egyik leányvállalata. A cég $12,3 millióért és a jövőbeni...
+ Tovább

További cikkek

A póker világa

A póker szellemi sport

2010 május 05., szerda

Pontosan egy évvel megalapítása után a Nemzetközi Pókerszövetség (International Federation of Poker – IFP) elérte egyik legfontosabb célját. A pókert elismerték, mint...
+ Tovább

További cikkek