|
Nemrég játszottam a WSOP $10.000-os nevezési díjú Fõversenyén, eredményt azonban nem tudtam elérni. Kiesésem legfõbb oka egy olyan dolog volt, mely már hosszú idõk óta nem történt meg velem: összetörtem a nyomás alatt.
Nemrég játszottam a WSOP $10.000-os nevezési díjú Fõversenyén, eredményt azonban nem tudtam elérni. Kiesésem legfõbb oka egy olyan dolog volt, mely már hosszú idõk óta nem történt meg velem: összetörtem a nyomás alatt.
Nem csak az utolsó leosztásra gondolok, sõt, inkább az azt megelõzõkre, melyek miatt elvesztettem higgadtságomat. A kiesésem elõtt néhány órával még a versenyt vezetõk között álltam, és rendkívül jól játszottam.
Késõbb olyan érzésem lett, mintha fejberúgtak, majd keményen gyomron is vágtak volna: Elõször a kézbe kapott ász-páromat leverték. Késõbb elvesztettem egy leosztást, ahol jelentõs esélyesnek számítottam AK-val QJ ellen. Ezek a vesztések, valamint pár dobás, melyek során arra kényszerültem, hogy nagyon erõs lapokat dobjak be, úgy kényszerítettek térdre, mint egy kiütött bokszolót.
Az utolsó leosztásban $6000-ig emeltem hátsó pozícióból T8o-val. Nyilvánvalóan a vakok elrablása volt a célom. Az osztó helyén ülõ játékos azonban tartotta az emelésem, így ketten néztünk flop-ot. Itt jegyzem meg, hogy õ volt az a srác, aki a mélyrepülésemben komoly szerepet játszott. Nem blöffölt õ ki engem, inkább csak úgy tûnt, minden alkalommal elkapja a flop-ot, akárhányszor egymás ellen játszottunk. A flop 6h 7s 8h volt, ami nekem igencsak jónak tûnt. $12000-ral nyitottam, mellyel egy üzenetet is akartam küldeni ellenfelemnek, hisz összesen $40000-om maradt. A srác gondolkodott egy ideig, majd all-in-t mondott.
Normális esetben valószínûleg könnyen elengedtem volna lapjaimat, de már kezdtem nagyon unni az állandó dobálást. Sokáig gondolkoztam, mielõtt meghoztam a döntésemet. Azon töprengtem mi lehet nála, illetve kiszámoltam a pot odds-omat. Nagyjából 2:1 odds-ot kaptam a tartásra, de szinte biztos voltam benne, hogy ellenfelemnél jobb lapok vannak. A kérdés csak az volt: mennyivel jobbak?
Fáradtnak éreztem magam, az agyamon pedig mintha köd ült volna. Egyszerûen nem tudtam összerakni a dolgokat. Tartottam. A srác két nyolcast fordított fel, ami azt jelentette, hogy drillt floppolt. Egyetlen esélyem maradt, ha valamilyen csoda folytán egy kilences esik az asztalra a hátralévõ két kártya valamelyikére. A csoda azonban nem jött, a 2007-es WSOP versenyemnek pedig ezennel vége volt.
Nagyon bosszantott, hogy ennyire összetörtem. Általában túl tudom tenni magam az ilyen dolgokon. Mindig látom, hogy mások összeomlanak, én azonban elég jó vagyok abban, hogy a múltbeli leosztások ne befolyásoljanak, és csak a jelenre tudjak koncentrálni.
Úgy gondolom, mindenkinek van egy határa az ilyenekre, és én sajnos akkor elértem az enyémet.
Olyan sok dolog van, amire az embernek gondolnia kell a pókerasztalnál, és ezek nem merülnek ki az aktuális leosztás lapjaiban.
Küzdeni a balszerencsével, és mégsem hagyni, hogy tiltre kerülj, ez komoly készséget igényel. Fontos képesnek lenni arra, hogy minden leosztásra külön figyeljünk, anélkül, hogy engednénk, hogy az elõtte elszenvedett vereségek befolyásolják döntéseinket.
A tehetség, a játék alapjainak teljes megértése, és a matematikai képességek még nem minden. Ha a fejed nincs a helyén, és képtelen vagy fegyelmezett maradni, véged!
Tanuljatok a hibámból!
|